Pályázati feltételek
2010. április 28. szerda, 13:55

Az ITBN konferenciára idén pályázat útján is elfogadunk előadásokat. Szeretnénk olyan független előadóknak, előadásoknak is helyet biztosítani a konferencián, amelyek cégektől és akár konkrét termékektől függetlenül mutatnak be egy-egy témát, vagy technológiát, amely az informatikai biztonság területén napi rendszerességgel felmerül.
Szeretnénk ösztönözni olyan független, vagy függetlenül megnyilvánulni képes szakembereket, egyetemi oktatókat, hallgatókat esetleg szakköri csoportokat, akiknek van érdekes szakmai véleményformáló, esetleg kutatásfejlesztéssel kapcsolatos mondanivalója.

 

Az ITBN Szakmai zsűrije

 

A pályázat általános feltételei:

  • Amennyiben a pályázati anyag valamely termékkel, megoldással van összefüggésben, akkor a Pályázó függetlenségéről azzal tesz tanúbizonyságot, hogy a termékekről, megoldásokról részrehajlás nélkül beszél és készít anyagokat.
  • A pályázó prezentációjának címe és tartalma kötött, az elbírálás után azon változtatni csak az ITBN szakmai zsűriének engedélyével szabad
  • A pályázó saját megnevezésekor használhatja saját nevét, szakmai titulusait illetve egyéb megnevezéseit. Nem használhatja semmilyen piaci cég vagy szervezet megnevezését amely egyértelműen vagy áttételesen köthető az ITBN támogatóinak bármelyikéhez (pl. az XY Kft. kutatólaborja)
  • A pályázaton nem indulhat olyan szervezet, cég vagy piaci szereplő pályázója aki hivatalos támogatója a rendezvénynek. Ez alól felmentést csak a zsűri adhat olyan esetben, amikor a téma tartalma ezt indokolja. Ezzel kapcsolatban kérjük előre érdeklődjenek.

A pályázati anyag tartalmi feltételei:
  • A felvetett probléma részletes, szakmai, elemző bemutatása, helyzetértékelés
  • Amennyiben az előadás termékcsoportokról szól, akkor a piacon található megoldások független felsorolása és elemzése (legalább 3 piacvezető/perspektivikus megoldás ismertetése)
  • Amennyiben az előadás konkrét megoldásról szól úgy 1 gyakorlati példa bemutatása (lehet demo is) és/vagy 1 független case study bemutatása és/vagy kutatási, elemzési tapasztalat megosztása

A témakörök tekintetében az alábbi feltételek érvényesek:
  • A témának IT Biztonsági vagy információvédelmi vonatkozásúnak kell lennie
  • A témának aktualitása kell legyen, a jelen vagy a jövő IT Biztonsági szakmai területeire meghatározó hatással kell lennie
  • További megkötés nincs. Nyitottak vagyunk innovatív, érdekes ötletekre, javaslatokra.

Az ITBN által eddig (2010.04.28) publikált várható szekciók (ezek tartalmukban, számukban még bővülhetnek, nem kötelező ezek közül választani):
  • Adatszivárgás elleni küzdelem lehetőségei
  • A biztonsági irányításának, ellenőrzésének megoldásai
  • Megfelelőség, compliance
  • Hálózatvédelem (pl. NAC,WiFi biztonság)
  • Hacker szekció (szakma összefogásával)
  • Alkalmazások védelme (core business)

Elbírálás:
  • A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai független szakértők, a szakmai média képviselői, neves információvédelmi és IT Biztonsági döntéshozók és véleményformálók.
  • Az elbírálás során megvizsgálásra kerül, hogy az előadás és az előadó megfelel-e a fent leírt paramétereknek és az ITBN-en elvárt szakmai színvonalnak.

A pályázat követelményei
  • Az előadásról az alábbi információkat kérjük:
    • Az előadás tervezett címe
    • Az előadás szakmai témája - szinopszis (max. 1000 karakter)
    • Az előadás elképzelt szerkezete, tartalma (max. 1000 karakter)
  • Az előadóval/előadókkal kapcsolatos információk:
    • Az előadó neve
    • Az előadó jelenlegi titulusa, munkahelye, kutatási helye, iskolája (amely releváns az előadás szempontjából)
    • Az előadó rövid szakmai CV-je (max. 1000 karakter), amely tartalmazza eddigi előadási lehetőségeit (ha voltak)
    • Fénykép az előadóról
  • Előny ha az előadó már létező előadásának videóját vagy annak linkjét el tudja küldeni megtekintésre

 

Mit ad az ITBN cserébe:

  • Publicitást biztosítunk az előadásnak és az előadónak az év legnagyobb IT Biztonsági eseményén
  • Az előadások szinopszisa, az előadók CV-je és fényképe felkerül az ITBN programjába (web stb.)
  • Az itt elhangzott előadások rögzítésre kerülnek és az ITBN oldalán valamint egyéb média portálon közlésre kerül
  • Az előadásokkal kapcsolatos szakmai és sajtó érdeklődés felkeltésében segítünk
  • Az eseményen kíváló lehetőségek nyílnak az előadások tartalmával kapcsolatos szakmai felkérésekre, állásajánlatokra, közös munkákra vagy éppen kutatások finanszírozási hátterének áttárgyalására

 

Határidők:

  • Az előadás pályázatok beküldési határideje: 2010.07.15
  • Döntés és az előadók kiértesítése: 2010.08.08
  • Végleges előadás anyagok leadása: 2010.09.01

 

A pályázatok anyagait az alábbi címre várjuk: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Módosítás dátuma: 2010. június 07. hétfő, 20:31