Regisztráció
ITBN Hírlevélről
2010. május 02. vasárnap, 20:40

Hírlevél regisztráció a jobb oldalon!

Az ITBN idén szeretné még hamarabb összefogni az informatikai biztonsággal kapcsolatos témákat, gondolatokat, ezért hírleveleinket idén sokkal hamarabb kezdtük el szerkeszteni, és néhány újdonságot is kitaláltunk, hogy színvonalasabb, érdekesebb legyen.

Azt bizonyára már mindannyian tudjátok, hogy mikor és hol lesz az Informatikai Biztonság Napja, de addig is ameddig elérkezik a rendezvény időpontja szeretnénk érdekes információkat eljuttatni hozzátok, olyan szakmai kérdéseket, problémákat boncolgatva amelyek minden napi munkánk során megfogalmazódnak. Ezeket a témákat szeretnénk csokorba szedni és havi rendszerességgel hírleveleinkben egyfajta szakmai cikksorozatként megosztani veletek.

Ebben egyébként több médium is segítségünkre lesz, hiszen a nálunk elkészült anyagokat több fórumon is közzétesszük, hogy minél több szakemberhez jusson el. Természetesen a médiumokkal közös együtt működésünk nem merül ki abban, hogy mi anyagokat állítunk össze, Ők pedig egyszerűen leközlik a megfelelő helyen. Fontos, hogy együtt dolgozzunk a szakújságírókkal és velük közösen kialakított témákat dolgozzunk fel, sőt lesznek olyan anyagok hírleveleinkben, amelyek egyenesen az újságíró kollégáktól kapunk a témák felosztása után.

Módosítás dátuma: 2010. május 02. vasárnap, 20:51
 
ITBN 2010 Regisztráció
2010. május 02. vasárnap, 20:34

A támogatók jóvoltából az ITBN 2010-ben is térítésmentesen látogatható lesz, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. Idén bizonyos időpontokban már jóval korábban tartunk majd előregisztrációt az eseményre. Mindenki figyelje a hírleveleket, híradásokat az eseményről, ahol közölni fogjuk a regisztrációval kapcsolatos információkat is.

A helyszín befogadóképessége és a konferencia színvonalának megőzése megköveteli, hogy a regisztrációnak komoly előfeltételei és szabályai legyenek. Ezeket az alábbiakban foglaltuk össze:

 

FONTOS: Az ITBN 2010 a támogatók jóvoltából továbbra is ingyenesen látogatható! A látogatás elõzetes regisztrációhoz kötött. Az esemény helyszínén korlátozott számban tudunk vendégeket fogadni, ezért egy bizonyos létszám fölött már nem
áll módunkban regisztrációját elfogadni. Az ITBN szervezői fenntartják maguknak a jogot, hogy különösen indokolt esetben a már visszaigazolt regisztrációt a rendszerből töröljék. A törlés tényéről a megadott email címre értesítés küldünk!

Felhívjuk továbbá figyelmüket, hogy az ITBN 2010 kizárólag szakmai rendezvény, az itt elhangzó előadások, tartalmak és üzenetek az IT biztonságban dolgozó szakembereknek szólnak. Ezért kérjük, hogy csak abban az esetben regisztráljon, ha Ön szakértőként, a biztonsági szakmában dolgozó munkatársként vagy szakmai érdeklődésből kíván részt venni a konferencián. Ha kételye támadt abban, hogy Ön hozzájut-e a konferencián azokhoz az információkhoz, amelyekre kíváncsi, kérjük tanulmányozza a programot.

Szeretnénk, ha az ITBN 2010-ben is a közép-, és nagyvállalatok döntéshozói valamint a biztonsági szakemberek sikeres találkozója lenne. Megértésüket és együttmûködésüket elõre is köszönjük!

A rendezvényen elvárt öltözet az alkalomhoz illő üzleti viselet. A szervezők fenntartják a jogot, hogy csak az alkalomnak megfelelő öltözetet viselő résztvevőket engedjenek be a rendezvényre.

A rendezvényen a résztvevők mozgását követő RFID technológiát használunk.
A résztvevők az azonosításukat szolgáló mobil kóddal ellátott kitűzőket viselnek!
Mindkét eszköz információi rendezvény résztevői számára a rendezvény ideje alatt, a helyszínen elérhetőek lesznek.

 

További feltételekről a 2010-es regisztrációs lapon adunk majd felvilágosítást!

 

Módosítás dátuma: 2010. május 02. vasárnap, 20:38
 

Hírlevél feliratkozás



HTML formátum?